Egy digitális nomád út kezdete – találkozás Devonban

– De hát mit csinálsz egész nap?

Ezt kérdezte tőlem egyszer egy férfi egy kis devoni teázóban, miközben olyan komolyan keverte a teáját, mintha legalábbis egy vállalati stratégiai megbeszélésen lettünk volna. Kint esett az eső. Nem nagyon. Az a tipikus angliai eső volt, amit először észre sem veszel, aztán fél óra múlva rájössz, hogy teljesen átázott a kabátod.

– Dolgozom – mondtam.

– Azt látom. De mit?

Elmosolyodtam. Ez egyébként sokszor nehezebb kérdés, mint amilyennek elsőre tűnik. Ott volt előttem egy negyven év körüli férfi, aki éppen azért jött Devonba néhány napra, mert elege lett abból, hogy minden reggel ugyanazon falak között kezdje a munkanapját. Azt mondta, hogy már hónapok óta nézegeti a digitális nomád életet az interneten, de minél többet olvasott róla, annál kevésbé értette, hogyan kellene elkezdenie.

– Én nem vagyok programozó – mondta. – Nem vagyok influenszer. Nem akarok Thaiföldön élni. És nincs félretett egymillió fontom.

– Akkor jó helyen vagy – mondtam.

Nevetett.

– Miért?

– Mert én sem így kezdtem.

Aztán ittunk még egy korty teát.

– És mivel foglalkoztál, mielőtt elkezdtél utazgatni? – kérdezte.

– Nagyjából ugyanazzal, mint most. Grafikákat terveztem, szövegeket írtam. Csak akkor még nem egy devoni teázóban ültem közben.

– Hanem?

– Egy íróasztalnál, egy irodában.

Közben annyira belemerültünk a beszélgetésbe, hogy csak most jutott eszünkbe, hogy tulajdonképpen még be sem mutatkoztunk egymásnak.

– Egyébként Graham vagyok – mondta, és felém nyújtotta a kezét.

– Oliver – feleltem.

Graham elmosolyodott, aztán kinézett az ablakon. Az eső éppen oldalirányban verte az üveget. Az időjárás láthatóan nem értett egyet azzal, hogy Devon ideális hely a kikapcsolódásra.

– Én tizenhét éve dolgozom ugyanannál a cégnél – mondta. – Minden reggel ugyanaz az út, ugyanaz a parkoló, ugyanaz a kávéautomata. Néha már azt érzem, hogy a kávégép jobban ismer, mint a feleségem.

– És te mit szeretnél csinálni helyette?

A férfi egy pillanatra elhallgatott.

– Na, látod, pontosan ez a baj. Azt tudom, hogy nem akarom ugyanezt csinálni még húsz évig. De azt nem tudom, mit csinálnék helyette.

– Ez legalább őszinte kiindulópont.

– Szerinted nem kell tudnom, hová akarok eljutni?

– Dehogynem. Csak nem kell rögtön az egész útvonalat megtervezned. Elég, ha az első lépést látod.

Graham megforgatta a bögréjét az asztalon.

– És neked mi volt az első lépés?

– Az, hogy rájöttem: a munkámhoz nem feltétlenül kell ott lennem, ahol addig mindig voltam.

– Ennyi?

– Nem. Utána jött még rengeteg hiba, néhány rossz döntés és egy csomó olyan nap, amikor legszívesebben kikapcsoltam volna a laptopot, és elástam volna valahol a kert végében.

– Akkor ez a digitális nomád élet nem is olyan romantikus?

– A laptop elásása például kifejezetten romantikus gondolat. Csak a munkámat nehéz lenne utána befejezni.

Aztán arról beszélgettünk, hogy valójában hol kezdődik a digitális nomád élet. Röviden, a legfontosabb, hogy nem kell túlgondolni.

A digitális nomád élet nem a repülőtéren kezdődik

– Sokan azt hiszik, hogy a digitális nomád élet ott kezdődik, amikor az ember becsukja maga mögött a lakása ajtaját, hátára veszi a hátizsákját, és elindul a repülőtérre – mondtam Grahamnek. Én inkább azt mondanám, hogy jóval korábban kezdődik. Talán egy egészen hétköznapi kedden. Ott ülsz a munkahelyeden, nézed a számítógépet, és egyszer csak eszedbe jut, hogy milyen furcsa az egész. Az életed egy jelentős részét ugyanabban a szobában töltöd, ugyanazon a széken ülsz, ugyanahhoz az asztalhoz jársz be, miközben a munkád egyébként egy számítógépen történik. És felteszed magadnak a kérdést: ha ezt a munkát a számítógépen végzem, akkor miért kell feltétlenül mindig ugyanebből a szobából végeznem?

Graham elgondolkodva nézett rám.

– De hát ha az embernek van egy munkahelye, ahová minden reggel be kell járnia, akkor ezen nem sokat tud változtatni – mondta.

– Ez igaz. De attól még érdemes feltenni a kérdést, hogy muszáj-e mindig ugyanígy maradnia.

– Könnyű ezt mondani. A legtöbb embernek ott van a munkája, a fizetése, a megszokott élete. Nem kockáztathat csak úgy mindent.

– Nem is kell. Én sem azt mondom, hogy holnap reggel mondj fel, pakolj össze, és indulj el a világba. Először csak gondolkodj el azon, hogy a mostani tudásoddal milyen más lehetőségeid lehetnének.

Graham összehúzta a szemöldökét, és egy pillanatra elhallgatott, mintha most először mérlegelné igazán, amit mondtam.

– Tehát szerinted nem az utazással kell kezdeni?

– Nem. Szerintem az egész egy kérdéssel kezdődik.

– Milyen kérdéssel?

– Azzal, hogy ha ezt a munkát a számítógépen végzem, akkor miért kell feltétlenül mindig ugyanebből a szobából végeznem?

– Ezt így még sosem gondoltam végig.

– Na, szerintem ott kezdődik. Nem kell hozzá repülőjegy. Nem kell hozzá pálmafa. És főleg nem kell hozzá még egy újabb fénykép Baliról. Csak egy kérdés. És aztán jön a nehezebb rész.

– Aztán meg kell keresnem rá a választ – mondta Graham.

Jó, de én mit tudnék csinálni?

Közben odalépett hozzánk a felszolgáló lány. Észrevette, hogy mindkettőnk bögréje kiürült, és megkérdezte, hozhat-e még valamit.

– Egy újabb teát elfogadnék – mondtam.

Graham is kért még egyet. Úgy tűnt, egyikünk sem siet sehová, és abból, ahogy a beszélgetésünk alakult, arra következtettem, hogy a második tea sem lesz az utolsó.

Amikor a felszolgáló elment, Graham rögtön visszatért ahhoz, ami láthatóan már egy ideje foglalkoztatta.

– Jó, de én mit tudnék csinálni?

Nem azt kérdezte, melyik országba menjen. Nem azt, milyen hátizsákot vegyen, vagy melyik kávézóban találja a legjobb wifit. Hanem azt, hogyan kezdhetne bele egy olyan életbe, amelyben nem kell minden reggel ugyanabba az irodába bemennie. Ez az a pont, ahol sokan elakadnak. Mert amikor az ember azt hallja, hogy digitális nomád, rögtön különleges szakmák jutnak eszébe. Programozó. Videós. Webfejlesztő. Valami nagyon modern, nagyon internetes munka. Pedig a dolog sokkal egyszerűbb.

– Én tizenöt év alatt annyi különböző emberrel találkoztam, hogy már nem is próbálom megszámolni őket. Találkoztam fordítóval, könyvelővel, grafikussal, fejlesztővel, nyelvtanárral, szövegíróval, marketingessel, tanácsadóval és még számtalan különböző szakma képviselőjével. És mindegyiküknek volt valamilyen tudása, amit mások meg akartak venni. Ez a lényeg. Az, hogy van-e valami, amiben tudsz segíteni másnak.

– Jó, de honnan tudom, hogy én mihez értek? – kérdezte Graham. – A munkámban jelentéseket készítek, táblázatokat nézek, megszervezem a csapat feladatait, és egész nap emailekre válaszolok. Ebből még nem lesz digitális nomád.

– Miért ne lehetne?

– Mert ez nem valami különleges tudás.

– Graham, te most felsoroltál négy dolgot, amiért egy vállalkozás adott esetben pénzt fizethet.

– Az emailválaszolásért?

– Ne becsüld alá! De nem feltétlenül az a lényeg, hogy pontosan azt csináld, amit most. Lehet, hogy a szervezési tapasztalatodat tudnád másoknak értékesíteni. Lehet, hogy egy vállalkozónak segítenél a napi feladatok kezelésében. Vagy megtanulnál egy olyan szoftvert használni, amellyel gyorsabban és hatékonyabban tudsz dolgozni.

– Tehát először ki kell találnom, hogy mit tudnék eladni?

– Inkább azt, hogy miben tudnál segíteni valakinek.

Graham elgondolkodott.

– Ez nem ugyanaz?

– Nem egészen. Az első kérdés rólad szól. A második arról, hogy valaki másnak mire van szüksége. A kettőnek valahol találkoznia kell.

– És ha nem találkozik?

– Akkor még keresned kell a megfelelő irányt. Ezért nem érdemes rögtön felmondani, és egy hátizsákkal elindulni a világba.

Graham bólintott.

– Ezt a részt valahogy nem szokták bemutatni azokban a videókban, amiket néztem.

– Gondolom, a videókban a laptop mellett általában egy szép naplemente is látható.

– Többnyire.

– Nos, az én laptopom mellett ma reggel egy tócsa volt. Beázott az ablak.

Graham nevetni kezdett.

– Akkor talán mégsem maradtam le semmiről.

Nem kell új emberré válnod

Ezt mindig szeretem elmondani.

– Nem kell egyik napról a másikra új emberré válnod ahhoz, hogy helyfüggetlenül dolgozz. Ha most grafikus vagy, nem biztos, hogy programozónak kell lenned. Ha könyvelő vagy, nem kell megtanulnod vállalkozási tanácsadónak lenni. Ha jól írsz, lehet, hogy éppen ez az értéked. Ha jól szervezel, lehet, hogy valaki pontosan erre keres embert. Ha jó vagy a kommunikációban, lehet, hogy ügyfelekkel tudsz dolgozni. Az ember hajlamos lenézni azt, ami neki természetes. „Hát, én ehhez értek. Ebben nincs semmi különös.” Pedig lehet, hogy másnak éppen ez kell.

– És te mikor jöttél rá, hogy a saját tudásoddal bárhonnan dolgozhatsz? – kérdezte Graham.

– Emlékszem, egyszer a brixhami kikötő egyik padján ültem, és egy ügyféllel beszéltem egy arculatról. A telefonom közben folyamatosan rezgett, mert valaki az ügyfelem cégétől egy újabb módosítási javaslatot küldött a tervhez. Ott ültem a tenger mellett, előttem a Golden Hind nevű hajó másolata, mögöttem egy apró kávézó, a gépemen pedig egy céges arculatról vitatkoztunk. Arra gondoltam, talán mégsem arculatokat kellene terveznem. A helyzet kívülről egészen romantikusnak tűnhetett. Belülről nem volt az. Ott is dolgozni kellett. Közben eszembe jutott, hogy tizenöt évvel korábban ugyanezt a munkát valószínűleg egy irodában végeztem volna. A munka nem változott. Csak a hely. És ez a lényeg. És ez a digitális nomád élet egyik legfontosabb felismerése.

Golden Hind, Sir Francis Drake híres angol felfedező hajójának életnagyságú másolata

Akkor a szabadúszás a megoldás?

– Akkor a szabadúszás a megoldás? – kérdezte Graham.

– Nem feltétlenül. De sok embernek nagyon jó út.

– És mitől olyan jó? Attól, hogy magadnak osztod be az idődet?

– Attól is, de nem csak erről van szó. A szabadúszó tulajdonképpen egy egyszerű dolgot csinál: valamiben segít másoknak, és ezért a segítségért pénzt kap. Ennyi.

Graham bólintott.

– Persze később ebből lehet komoly vállalkozás, lehet sok ügyfél, lehet csapat, lehet rengeteg minden. De az alapja ennyire egyszerű. És ha olyan szolgáltatást tudsz nyújtani, amit interneten keresztül is el lehet végezni, akkor máris megjelenik a helyfüggetlenség lehetősége.

– Mondjuk egy grafikusnak nem kell tudnia, hogy az ügyfele melyik városban él – jegyezte meg Graham.

– Pontosan. Elkészít egy logót, és elküldi az ügyfélnek. A szövegíró megír egy cikket, a webfejlesztő elkészít egy oldalt, a fordító lefordít egy dokumentumot, a marketinges beállít egy kampányt, a videós pedig megvág egy filmet. A munkának persze vannak részletei, határidői és néha bosszantó ügyfelei is. Ezt senki nem ússza meg. De ha a munka nagy része a laptopodon történik, akkor ezzel már van is egy kulcs a helyfüggetlen élet felé.

– És ezt ma már könnyebb elkezdeni, mint tizenöt évvel ezelőtt? – kérdezte.

– Sokkal.

Graham elmosolyodott.

– Vagyis nem kell rögtön felmondanom, és holnap elindulnom a világ másik végére?

– Egyáltalán nem. Nem kell ebből nagy dolgot csinálni. Meg kell mutatnod, amit tudsz. A többi majd alakul.

Van egy apró probléma: az embernek előbb ügyfél kell

Na, itt szokott elromlani a romantikus része a történetnek. Mert nagyon szép dolog azt mondani, hogy holnaptól digitális nomád leszek. Csak aztán hétfő reggel leülsz a laptop elé, és rájössz, hogy senki nem vár. Ez teljesen normális. Az első ügyfél megszerzése sokkal fontosabb mérföldkő, mint az első repülőjegy.

– És hol találjam meg azt az első ügyfelet? – kérdezte Graham.

– Regisztrálj egy szabadúszó platformra. Beszélj a barátaiddal. Valaki biztosan ismer olyat, akinek éppen arra van szüksége, amit te meg tudsz csinálni. Én azt mondanám annak, aki most akarja elkezdeni, hogy ne a tökéletességet keresd. Csinálj valamit. Mutasd meg. Kérj érte pénzt. Fejlődj tovább. Az első munkád lehet, hogy nem lesz életed legjobb munkája. Az első ügyfeled lehet, hogy nem lesz álmaid ügyfele. Lehet, hogy kevesebb pénzt kapsz érte, mint amennyit később kérnél. Nem baj. Az első munka arra jó, hogy kiderüljön: működik-e. És ha működik egyszer, működhet kétszer is.

Aztán egyszer csak elindul valami

Van egy érdekes pillanat, amikor az ember rájön, hogy már nem csak tervezi a helyfüggetlen munkát. Hanem tényleg csinálja.

– Emlékszem az első olyan alkalomra, amikor úgy ültem fel egy vonatra Angliában, hogy tudtam: mire megérkezem, dolgoznom kell. Nem kirándulni mentem. Dolgozni mentem máshová. Ez apróságnak tűnik, de egészen más érzés. Az embernek hirtelen feltűnik, hogy a laptop már nem egyszerűen egy munkaeszköz, hanem ahogy előbb is mondtam, egy kulcs. Nem nyit ki minden ajtót, persze. De sokkal többet, mint amennyit elsőre gondolnál.

Aznap Torquayben szálltam meg. Délelőtt dolgoztam, délután elindultam sétálni, és teljesen véletlenül belebotlottam egy olyan épületbe, amelyről később kiderült, hogy Agatha Christie-hez kapcsolódik.

Itt kérte meg Archibald Christie Agatha kezét 1914-ben

Agatha Christie különösen érdekes lett számomra az angliai utazások során. Nem csak azért, mert szeretem a történeteit, hanem mert egy idő után elkezdtem keresni azokat a helyeket is, amelyek valamilyen módon hozzá kapcsolódnak. És ez is egy jó példa arra, hogy mit jelent számomra a digitális nomád élet. Végre volt időm felfedezni Torquayt, és megnézni azokat a helyeket, amelyekről addig csak könyvekben olvastam. A munka készen volt. A felfedezés pedig elkezdődhetett.

A híres Imperial Hotel Torquay-ben, amely Agatha Christie több regényét is megihlette.

Egész nap dolgozol?

És jött Graham következő kérdése, amit nem csak ő gondol így hanem nagyon sokan kérdezték már tőlem.

– De akkor te nem egész nap dolgozol, mint a legtöbb vállalkozó?

– Nem – feleltem. – És ezt is fontos kimondani.

– Miért? – kérdezte Graham. – Azt hittem, ha az ember vállalkozó, akkor annyit dolgozik, amennyit csak bír.

– Sokan gondolják így, pedig a digitális nomád élet nem arról szól, hogy az ember egész nap egy kávézóban ül, és laptopot bámul. Sőt, szerintem az egyik legnagyobb hiba, amit kezdőként el lehet követni, hogy az ember összekeveri az utazást a munkával.

– Ezt hogy érted?

– Ha határidőd van, határidőd van. Ha az ügyfél várja az anyagot, akkor várja. A tenger nem fogja helyetted elkészíteni.

Graham elnevette magát.

– Gondolom, ezt nem egyszer kellett megtapasztalnod.

– Elégszer ahhoz, hogy megtanuljam. És talán éppen ezért kezdtem el jobban értékelni azt az időt, amikor már nem dolgozom.

– Vagyis ha délelőtt három órát dolgoztál, nem feltétlenül kell még három órát a laptop előtt ülnöd csak azért, mert vállalkozó vagy?

– Pontosan. Ha elvégeztem a munkámat, és minden rendben van, le lehet csukni a laptopot. Fel lehet venni a kabátot, és ki lehet menni.

– És mit csinálsz ilyenkor? – kérdezte Graham.

– Semmi különöset. Megnézek egy kis falut, beülök egy teára, beszélgetek valakivel, vagy egyszerűen csak sétálok egyet, anélkül, hogy bárhová is sietnem kellene.

Graham egy pillanatra elgondolkodott.

– Ez azért elég jól hangzik.

– Az is. De tudod, mi a furcsa? Hogy az embernek meg kell tanulnia ezt is. Nemcsak azt, hogyan dolgozzon önállóan, hanem azt is, hogyan tegye le a munkát, amikor végzett.

– Erre nem is gondoltam – mondta Graham.

– Pedig legalább olyan fontos része az egésznek, mint maga a munka.

Nem kell rögtön a világ másik felére menned

Graham ekkor már egészen előrehajolt az asztal fölött.

– Próbáld ki! – mondtam neki.

– Hogyan?

– Ne hat hónapra. Ne egy évre. Egy hétre.

Graham tágra nyílt szemmel figyelt.

– Ha van olyan munkád, amelyet otthonról végezhetsz, akkor nézd meg, tudod-e máshonnan csinálni. Menj egy másik városba. Bérelj egy szobát. Ülj le hétfő reggel a laptop elé.

– És aztán?

– És dolgozz. Ne nyaralj. Dolgozz. Délután pedig menj ki. Nézd meg a várost. Figyeld meg, milyen érzés úgy élni, hogy a munkád nem köt egyetlen asztalhoz.

Graham elgondolkodva bólintott.

– És ha nem válik be?

– Lehet, hogy három nap után azt mondod: „Ez borzalmas.”

Graham felnevetett.

– Azért remélem, nem lesz ennyire rossz.

– Remélem, hogy nem, de akkor legalább megtudtál valamit magadról. Azt, hogy lehet ez nem neked való. De lehet, hogy péntek délután becsukod a laptopot, kinézel az ablakon, és azt mondod: „Hát, ezt szeretném.”

– És akkor?

– Na, akkor már érdemes továbbmenni, de akkor sem kell ezt túlgondolni.

Graham nevetett.

– Jó, de komolyan. Tegyük fel, hogy megpróbálom. Mi legyen az első és a második lépés?

– Először is, ne mondj fel holnap reggel.

– Ezt meg tudom ígérni.

– Másodszor, gondold végig, milyen munkát tudnál elvégezni interneten keresztül, és mi az, amiért valaki hajlandó lenne fizetni. Találd meg a megbízódat, ahogy már említettem. A szabadúszó platformok remek lehetőségek a kezdőknek is.

– Harmadszor?

– Dolgozz! Végezd el a munkát.

– És mikor jön a tengerpart?

– Ha már van munkád, amit magaddal vihetsz.

Graham elmosolyodott.

– Tudod, mi a furcsa? Én eddig azt hittem, hogy előbb ki kell találnom, hogyan tudnék elutazni. Most meg azt mondod, hogy előbb azt találjam ki, hogyan tudnék dolgozni.

– Mert az utazás csak a helyszín. A munkád attól még a te felelősséged marad.

– Ezt valószínűleg ki kellene írni valahová.

– Lehetőleg ne egy thaiföldi, pálmafás poszterre. Álmodozni jó, de először konkrét célokra és megbízókra van szükséged.

A digitális nomád élethez nem bátorság kell, hanem egy kis kíváncsiság

– Tudod, Graham, sokszor azt hisszük, hogy ehhez rettentően bátornak kell lenni.

– Mármint ahhoz, hogy az ember fogja magát, és elinduljon a világba?

– Inkább ahhoz, hogy egyáltalán elgondolkodjon rajta. Pedig szerintem nem bátorság kell hozzá, hanem kíváncsiság.

– Kíváncsiság? – kérdezte Graham.

– Igen. Kíváncsinak kell lenned arra, hogy mi lenne, ha egy hétig máshonnan dolgoznál. Mi lenne, ha a tudásodat szolgáltatásként adnád el? Mi lenne, ha a munkád nem kötne egyetlen helyhez? Mi lenne, ha egyszer csak elutaznál valahová, és nem szabadságot vennél ki, hanem magaddal vinnéd a munkádat?

– Ez így már kevésbé hangzik ijesztően – mondta Graham.

– Mert nem is kell annak lennie. Először csak légy kíváncsi arra, milyen más lehetőségeid vannak. A többi majd alakul.

Nincs még online munkád?

Graham egyre jobban belemelegedett a beszélgetésbe. Sorra jutottak eszébe a kérdések, és néha ugyanarra is visszatért, mintha csak így tudott volna megbizonyosodni arról, hogy valóban jól érti, amit mondok. Közben láttam rajta, hogy egyre inkább érdekli a dolog. Graham már azt próbálta kideríteni, hogyan működhetne mindez az ő életében.

– És mi van, ha még nincs semmilyen online munkám? – kérdezte Graham.

– Akkor innen kell indulni. Nem szégyen. Sőt, szerintem sokkal jobb tisztán látni, mint úgy tenni, mintha már készen lennél.

– És hogyan kezdjek hozzá?

– Nézd meg, mihez értesz. Gondold végig, mit tudsz megtanulni. Keress egy olyan területet, amelyben van lehetőség.

Graham bólintott.

– Vagyis tanuljak valamit, aztán gyakoroljak, és készítsek néhány munkát, amit meg tudok mutatni?

– Pontosan. Tanulj. Gyakorolj. Készíts munkákat. Mutasd meg őket.

– És hogyan szerzek majd ügyfeleket?

– Ahogy már mondtam, kérj segítséget barátoktól, ismerősöktől. Legyen meg az első megbízásod, amit el tudsz végezni.

– Aztán jöhet a második?

– Aztán legyen meg a második. Utána pedig jöhetnek a visszatérő ügyfelek. Aztán egyszer csak azt veszed észre, hogy már nem feltétlenül számít, melyik városban vagy.

Graham elmosolyodott.

– Ez így egyszerűen hangzik. Bár gondolom, a valóságban több munka van vele.

– Persze, hogy van. De nem kell mindent egyszerre megoldanod. Elég, ha elindulsz, és lépésről lépésre haladsz.

Van egy pillanat, amikor minden a helyére kerül

– Tudod, Graham, hogy melyik pillanatot szeretem a legjobban?

– Melyik pillanatot?

– Nem azt, amikor az ember megérkezik egy gyönyörű helyre. Hanem amikor rájön, hogy már nem kell választania a munka és a nyaralás között.

Graham sokadszorra is elmosolyodott.

– Ez jól hangzik. De hogy kell ezt elképzelni a gyakorlatban?

– Emlékszem egy cornwalli reggelre. Korán keltem. Az ablakon kopogott az eső. A tenger szürke volt, a szél pedig úgy fújt, mintha személyes problémája lenne velem.

– Ez igazán angolos időjárás – jegyezte meg Graham.

– Az bizony. Kávét főztem, bekapcsoltam a laptopot, és dolgoztam néhány órát. Dél körül elállt az eső. Lehajtottam a laptopot, felvettem a cipőmet, és elindultam.

– Ennyi?

– Ennyi.

Graham meglepetten nézett rám.

– És ez volt az a nagy pillanat?

– Nem volt nagy pillanat. Nem készült róla fénykép. Nem posztoltam róla semmit. Csak mentem az úton. És közben arra gondoltam, hogy valamikor régen elképzelni sem tudtam volna, hogy egy átlagos munkanapom így néz ki.

– De hiszen csak dolgoztál, aztán sétáltál egyet – mondta Graham.

– Pontosan. Nem lettem gazdagabb aznap. Nem lettem híresebb. Nem változtattam meg a világot. Csak ott voltam. Dolgoztam, aztán sétáltam.

Graham egy darabig hallgatott.

– És neked ez elég?

– Nekem valahol itt kezd értelmet nyerni az egész – feleltem. – Nem kell minden napnak különlegesnek lennie. Néha éppen az a legjobb benne, hogy egyszerűen csak úgy élheted, ahogy szeretnéd.

Amikor felálltam, Graham még mindig a bögréje fölött gondolkodott.

– Tudod, mit fogok csinálni? – kérdezte.

– Gondolom, nem veszel egyirányú jegyet Thaiföldre.

– Nem. Holnap megkérdezem a főnökömet, dolgozhatok-e néha otthonról. Aztán utánanézek, mit tudnék kezdeni a szervezési tapasztalatommal.

– Ez már két lépés.

– És ha nem működik?

– Akkor legalább tudni fogod, hogy megpróbáltad, és persze újra megpróbálhatod.

Graham felállt, és kinézett az ablakon. Az eső valamelyest elcsendesedett, bár a szél továbbra is úgy rángatta a szemközti kocsma teraszán álló napernyőket, mintha egetverő vitája lenne mindegyikkel.

– Azt hiszem, ma délután sétálok egyet – mondta.

– Kiváló döntés.

– Te nem jössz?

– Nekem még be kell fejeznem egy munkát.

Graham rám nézett.

– Azt hittem, te már szabad vagy.

– Szabad vagyok. De az ügyfelem ettől még várja a logót.

Ezen mindketten nevettünk.

Aztán Graham elindult az ajtó felé, én pedig visszaültem az asztalhoz. A laptopomon ott várt a félkész terv, a teám kihűlt, és odakint újra rákezdett az eső.

A digitális nomád élet néha ennyire romantikus.

Miután végeztem a munkával, átmentem a szemközti kocsmába és kikértem a vacsorámat. Nem volt túlgondolva, de ízletes volt.

Folytatom… ígérem. :)

Könnyű szelet!

Oliver gondolata...

Nem mindenkinek való a digitális nomád élet. De attól még érdemes néha feltenni magadnak a kérdést: azért élek úgy, ahogy élek, mert ezt szeretném, vagy csak azért, mert mindig is így csináltam?

Folytatjuk…

A következő részben megismerkedhetsz Bellával, Oliver húgával, aki újabb kérdéseket hoz magával a digitális nomád élettel kapcsolatban. Olivernek lesz mit válaszolnia a húga kérdéseire. És néha talán egy kis türelemre is szüksége lesz, mielőtt válaszol.

Oliver története folytatódik. Új találkozások, új dilemmák és új felismerések várnak rád.

(Link hamarosan)

Ha továbbindulnál…

Oliver és Graham beszélgetése egy fontos kérdést vet fel: hogyan lehet elindulni egy olyan élet felé, amelyben a munkád nem köt egyetlen helyhez?

Ha te is gondolkodsz ezen, az alábbi anyagok segíthetnek az első lépésekben.

1. Hogyan válhatsz digitális nomáddá? – Az Indeed útmutatója bemutatja, milyen munkák végezhetők távolról, és hogyan érdemes elindulni ezen az úton. ⁠Indeed útmutatója
2. Milyen munkákból élhetsz digitális nomádként? – Az Adobe útmutatója különböző távolról végezhető szakmákat és munkalehetőségeket mutat be. ⁠Adobe útmutatója
3. Hogyan találhatod meg az első megbízódat? – Az XProjekt oldalán megismerkedhetsz a szabadúszó szolgáltatásokkal és a platformon elérhető lehetőségekkel: ⁠XProjekt
4. Még nem vagy szabadúszó? Kedves olvasó: ha egy kis segítségre van szükséged, ingyenesen elvégezheted a 30 nap alatt alkalmazottból szabadúszó online tanfolyamot az XProjekt Akadémián.

Te melyik utat választanád?

A kiszámítható alkalmazotti életet, vagy kipróbálnád a szabadúszást, még akkor is, ha több bizonytalansággal jár? Írd meg kommentben, te hogyan látod!